A Haas tovább sürgeti az új szabályok bejelentését, a jövő héten áttörés jöhet.
Vélhetően nem az erőforrás volt lassúságuk oka az egyenesben, de az is gondot okozhatott.
A rendhagyó dizájnnak köze van korábbi csapatához, de nem úgy, ahogy többen gondolták.
A csapat stratégája szerint világbajnokuk remek munkát végzett azzal, hogy célba ért.
Nem spórolt az önkritikával az idei F1-es mezőny legfiatalabb pilótája.
A stratéga méltatta a pilótákat, de rizikósnak tartja, hogy hajtottak a leggyorsabb körre.
Inkább autózik itt a mezőny végén, mint egy másik sorozatban az élmezőnyben.
A csapatfőnök extrémnek nevezte az ausztrál kieséshez vezető manőverét.
Hamilton és Verstappen szerint nem, Ross Brawn szerint azonban javult a helyzet.
A Mercedes csapatfőnökével ellentmondva szerinte nem lépett új szintre Hamilton csapattársa.
A csapatfőnök szerint, ha rájönnek a probléma okára, jóval erősebbek lesznek.
A Honda technikai főnöke is inkább kivár még az erőviszonyok megítélésével.
Helmut Marko szerint az autót kell fejleszteni, a Honda-főnök nem bízza el magát.
Ő és üldözője, Max Verstappen is elárulta a véleményét az előzések nehézségéről.
A "Drive to survive" új szurkolókat hozhat a sportba, de félrevezető is lehet.