Szakemberhiány hátráltatja a Renault felzárkózását
Nagyra tartják James Allisont, a Ferrari volt technikai igazgatóját.
Nagyra tartják James Allisont, a Ferrari volt technikai igazgatóját.
Segíteni fog-e rajtuk az F1 új szabálycsomagja, kellenek-e nekik nagyágyúk? Interjú a Renault igazgatójával.
Hamilton, Alonso és Vettel már foglalt, ezért várnak valaki másra.
Öt évre terveztek, már 2020 előtt nyerni akarnak.
2020-től a világbajnoki címre törnek, de addig is fejlődést várnak.
Eddig ők költötték a legkevesebbet a gyártók közül.
Szerintük a többiek sem csalnak, csak ügyesebben melegítik a gumikat.
Követendőnek tartják, ahogy a pilótáikkal sakkoznak.
Nem tudnak egyszerre dolgozni az idei és a 2017-es autójukon.
Csak az érdekli őket, hogy versenyképes motorhoz jussanak.
Ezt a Ferrari sem hagyja annyiban, ők már a hétvégén újíthatnak.
Korábban elvetették az ötletet, újra napirenden van.
Ugyanúgy gatyába kell rázniuk az autót, ahogy a motorral tették.
A Ferrari nevetségesnek, a Renault életszerűtlennek tartja a felvetést.
Palmernek is jót tehet, hogy nagyra értékelt pilóta ül a másik autóban.
A csapat jövőjét viszont inkább a Verstappent verő Oconnal tervezik.
Megszűnnek a zsetonok, de továbbra is csak 4 motort lehet használni.
Magnussen úgy érzi, egy élcsapathoz igazolt.