Elkelt a 84-es olimpia fáklyája
A lángot Bruce Jenner vitte anno, aki ma már Caitlyn. Hatmilliót ért.
A lángot Bruce Jenner vitte anno, aki ma már Caitlyn. Hatmilliót ért.
Budapest kandidálását 400 euróval olcsóbbá tette a NOB.
Boston visszalépése után egy másik város kandidálhat a 2024-as olimpiarendezésre.
Budapesttel együtt öt város versenyzik a 2024-es játékokért
Az ausztrálok harcba szálltak egy 1980-as arany- és egy 1948-as bronzéremért.
Az eddigi nyolc helyett már csak öt aranyat jósolnak nekünk Rióra.
A tíz legeredményesebb nemzet közül már csak mi nem rendeztünk olimpiát.
A 2016-os olimpiára 5,3 milliárd forint lesz a költségvetésben.
"Váratlan és érthetetlen" az MSZP-frakció döntése. Gyárfás Tamás is meg van lepve.
Túlkorosként játszhatna Rióban. Feltéve, hogy a Real elengedi.
A vizes vb elősegítheti az olimpia megrendezését.
Ratko Rudic négy olimpiai arany után Brazíliát is feltette a vízilabdatérképre.
A magyar résztvevők szerint a szervezés és a színvonal is az olimpiát idézi a bakui Európa Játékokon. Mi lenne, ha a következőt mi rendeznénk?
Róma, Boston és Hamburg után Párizs is bejelentkezett a 2024-es olimpiáért.
A Fővárosi Közgyűlés is a 2024-es pályázat mellé állt.
De a nagy részük teljesen visszabontható lenne. Tíz vidéki város is rendezhetne versenyeket.
A katari világbajnokságon Spanyolország az utolsó csoportmérkőzésén szándékosan kikapott, és ezzel kiejtette Németországot; idén az Eb első negyeddöntőjében a házigazdák nemcsak továbbjutni akarnak, hanem megbüntetni ezért vetélytársukat.