Nyolc játékos koronavírusos a Szeged férfi pólócsapatánál
A klub kezdeményezte a soron következő négy bajnoki mérkőzésének elhalasztását.
A klub kezdeményezte a soron következő négy bajnoki mérkőzésének elhalasztását.
Zalánki Gergő nemrég épült fel térdműtétjéből, első meccsén mindjárt két gólt is szerzett.
A mezőny egyik fele az OSC-nél, a másik fele - benne a Szolnokkal - Olaszországban vendégeskedik.
A 34 éves játékos visszaköltözött Németországba.
További két csapat juthat fel a legrangosabb európai kupa főtáblájára.
A Testnevelési Egyetemen megtartott előadásokon a kapusképzés volt a téma.
Többek között Benedek Tibor is helyet kapott a két legendás játékos nosztalgiázásában.
"Aki még mindig azt állítja, hogy ez a vírus nem is létezik, az nem tudja, mit beszél." - mondja Tóth Kristóf.
Míg korábban a lelátón, ezúttal a csapatok között alakult ki ellenséges viszony.
A Vasas fordulatos meccset nyert Egerben.
A magyar válogatott Manhercz Krisztián öt gólt dobott a Tatabányának.
A csapat egyik vízilabdázóját továbbra is kórházban kezelik.
A már korábban begyakorolt taktikai elemeket vette át a magyar női pólóválogatott.
Története során huszadik alkalommal nyerte meg a trófeát a csapat.
A háromszoros olimpiai bajnok pályafutásának legszebb pillanatait elevenítették fel.
Mindkét csapat az esélyesek magabiztosságával nyerte meg az elődöntőjét.
A KSI továbbra is pont nélkül áll.
A Szolnok vár a "beugró" csapatra az elődöntőben.
A Vasas és a BVSC készülhet a második számú európai kupasorozat rajtjára.
Rendhagyó módon meghívásos lesz az idei sorozat, biztos résztvevő a címvédő FTC-Telekom.