Erről Christian Horner, az istálló csapatfőnöke beszélt.
Péntek este rendezték az FIA gáláját. Lewis Hamilton most sem ment el az átadóra, pedig egyfajta vígaszdíjat kapott volna.
A németek világbajnok versenyzője azt is elmondta, hogy a brit pilóta miért lehet a legjobb a következő idényben.
A 21 éves Oscar Piastri gokartversenyzőként kezdett 81-es számmal versenyezni.
A korábbi kiváló pilótának rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie a Mercedesnél.
Dan Fallows szerint a következő szezonra készülő modell jelentősen eltér majd az idei autótól.
A szurkolók egyik kedvenc pályáján tavaly és idén is teltház volt.
A versenysorozatban a leggyorsabb és leghatékonyabb autót ígéri a márka.
A karibi országból még senki nem került ilyen közel a Forma-1-hez.
Az 1973-as évjáratú Ferrari 365 GT4 2+2-t a kikiáltási ár hétszereséért vásárolták meg.