Russell és Latifi még az ellenfeleknél is kevesebb időt tölthet majd az autóban.
Túlságosan bíztak a végül leváltott Albon fejlődésében, Vettel viszont nem várt rájuk.
Az F1 jogtulajdonosa után a monacói autóklub is közölte, hogy idén megtartják a futamot.
A brit pilóta volt vezető szerelője felidézte a lidércnyomásba illő 2007-es Európa Nagydíjat.
A kétszeres esport-bajnok az idei szezontól már a vörösöket erősíti.
A spanyol pilóta elárulta, milyen volt, amikor a maranellóiak felvették vele a kapcsolatot.
Állítólag azért nem hosszabbított szerződést a Mercedesszel, mert sokkal kevesebbet fizetnének neki.
Valtteri Bottas nem hagyta ki szokásos finnországi raliversenyét, és ezúttal is jól ment.
A holland pilóta elismeri a Mercedes teljesítményét, de szerinte főként egy dolognak köszönhetik a sikereiket.
Könnyen lehet, hogy a jótékonyságot szolgáló Virtuális Nagydíjaknak magyar részvevője is lesz.
Az olasz márka anyavállalata felülvizsgálja a cégcsoporton belüli motorsport-tevékenységet.
Az előkészületeket korán el kellene kezdeni, amit értesülések szerint a szervezők nem vállalnak.
Davide Brivio szerepköre egyelőre nem tisztázott, de a márka első emberének fog jelenteni.
Eddie Jordan szerint senki, így a hétszeres világbajnok sem pótolhatatlan.
A tavaly Hamilton helyére beugró brit sokat köszönhet a világbajnok istállónak.