A 2016-os világbajnok szerint honfitársa vezetése és viselkedése sem volt rendben.
Nem akarták kockáztatni a jó eredményt, a pozíciók tartására kérték a versenyzőket.
Andretti, Mansell, Hill, Button és Wurz is bírálta a sportfelügyelőket.
A csapat jobb eredményt remél a soron következő, Francia Nagydíjtól.
Fontolgatják, hogy óvást nyújtanak be, holott erre lehetőségük sem lenne.
A helyében táblákat borogatott volna, ugyanakkor kiállt a felügyelők döntése mellett
Aggódott, hogy elrajtolni sem tud. Méltatta a szerelők munkáját.
Védelmébe vette Hamiltont, tudja, nem ő hozta a döntést a büntetésről.
Galéria a vitatott döntéssel záruló montreali futamról.
A német egy kicsúszás után leszorította riválisát, megbüntették, hiába ért célba elsőként.
A kisebb csapatok is támogatják, hogy sokáig megmaradjanak a mostani erőforrások.
Horner szerint rajtuk kívül mindenki örülne a változásnak, mégis, aligha lesz támogatása.
Verstappen két pozíciót nyer az időmérőn elért eredményéhez képest.
Hegedűs Andor az Egyforma vlog vendége volt.
A 2007-es világbajnok több aranyköpést is eleresztett az időmérős kiesése után.