Mario Isola szerint nem a gumikon kell változtatni, hanem az autókon.
Új bizonyítékkal kell előállniuk, de nem biztos, hogy azt figyelembe is veszik.
Angliában közben az LMBTQ közösség tagjait segítenék a motorsportokban.
A Red Bull kiáll a Toyota ellen, a McLaren is csatlakozhat hozzájuk.
Mattia Binotto kizárta, hogy még az idén vadonatúj autót építsenek.
Helmut Marko arra célozgat, hogy a Pirelli a Mercedes szekerét tolja, a gyártó tagad.
A 2021-es szabályokról való döntés elhalasztása mellett más ügyekben lépett az FIA.
Sébastien Buemi és Nakadzsima Kazuki is ünnepelhet vele, márkatársaik esélyesebbek voltak.
Két hazai vállalkozásnál mutatták be a számítógépes modellezés folyamatát.
Testre és lélekre is edzenek a fiatalok a versenyek között.
A finn pilóta szerint Vettel büntetése után a Forma-1-nek változtatnia kell.
A finn szerint ilyesmiről szó sincs, ugyanakkor tudja, többet nem hibázhat.
Alonso után újabb Forma-1-es pilóta kapott kedvet a legendás viadalhoz.
A Mercedes főnöke szerint ez nem segíti a kiegyenlítettebb küzdelmet, épp ellenkezőleg.
A fellebbezéstől elálltak, máshogy akarják elérni, hogy visszavonják az ítéletet.