A Ferrari korábbi versenyzője szerint le vannak osztva a szerepek Maranellóban.
A csapattagokat, és a versenyzők felszerelését is érinti az ausztrál hatóságok vizsgálata.
A száguldó cirkusz nagyban dolgozik azon, hogy beemelje a közvetítésekbe a sisakkamerát.
A Hondánál úgy vélik, kissé szűkre sikeredett az RB15, ezért változtatniuk kell pár dolgon.
Robert Kubica saját elmondása szerint sincs felkészülve 8 év szünet utáni első versenyére.
A címvédő szerint a vörösök egy tavalyi döntéssel hozták helyzetbe magukat 2019-re.
A csapatfőnök árnyalta a korábbi állásfoglalását, de támogatja Vettelt, ha kell.
Kling Sándor könnyed, műszaki fókuszú magazinban mutatja be az F1 kevésbé érthető oldalát.
Az F1-es csapatok utoljára köröznek a szezon első versenyét megelőzően.
Az előszezon leggyorsabb körét repesztette a Ferrari, a Mercedes viszont tapadt rá.
Képgalériánk Barcelonában, az F1-es tesztelés hetedik napjáról.
Leclerc közel járt Hamilton tavalyi pole-köréhez, miközben nem is nyomta tövig a gázt.
A középmezőnyben sokat csatázó Magnussen kedvező tapasztalatokról számolt be a teszten.
A Ferrari pilótája műszaki hiba miatt összetörte az autóját Barcelonában.
Rosberg szerint az ifjú német pilóta sokat tanulhat majd Vetteltől.