Alonso cáfolta, hogy Vettel megüresedett helyére pályázna
A spanyol pilóta szívesen átmenne az egyik élcsapathoz, de ez nem lehetséges, így marad az Alpine.
A spanyol pilóta szívesen átmenne az egyik élcsapathoz, de ez nem lehetséges, így marad az Alpine.
A legtöbben méltatták a négyszeres világbajnokot, de akadt, aki a humorosan reagált.
Az ausztrál szerint az abroncskezelés optimalizálása kulcsfontosságú kérdés.
A McLaren pilótája kijelentette, szerinte a brit versenyző képességei egyáltalán nem koptak meg.
Csupa mosoly volt az Alpine mindkét pilótája, miután a szörnyű szombat után kettős pontszerzéssel zártak.
Fernando Alonso jelenlegi csapattársa teljesen összeomlott, amikor 2019-ben nem kapott ülést.
A spanyol pilóta és Ocon sem nyújt rossz teljesítményt, de tehetségüknek is ülést kell adni.
Ocon ugyanott bukott, ahol az előző napon Sainz, és ő is nagynak érezte a becsapódást.
Oscar Piastri remekel az Alpine tesztprogramjában, aminek köszönhetően akár már az idén több hétvégén láthatjuk.
Fernando Alonso csak annyit állapított meg, hogy nem lépték át a határt.
Ocon autója ugyanott csúszott meg, ám neki sikerült elkerülnie a hatalmas becsapódást.
Összegyűjtöttük, hogy miért érdemes figyelni az egyes pilótákra, illetve csapatokra.
Utolsóként a francia istálló is megtartotta bemutatóját, de az igazi kocsira még várni kell.
Az Alpine versenyzője a kormányt csapkodta dühében, majd bocsánatot kért a csapattól.
Bottas elárulta, személyesen nem ismeri leendő csapattársát, de mindenképpen segíteni fogja.
Verstappen kritikája után többen megvédték a Drive to Survive készítőit.
Esteban Ocon gumija és a Pirelli sportigazgatója is megerősíti a Mercedes döntésének jogosságát.
Furcsa döntést hozott a francia gyártó, de Marcin Budkowski szerint helyesen cselekednek.
A kétszeres világbajnok is sokat tett azért, hogy csapattársa győzött a Magyar Nagydíjon.
Ocont még Hamilton is méltatta, Alonso eddig senkit sem ünnepelt így egy verseny után.