Egykori csapata elgondolkodott az F1-ből távozó Ricciardo leigazolásán
Az Alpine főnöke azt is elárulta, mit gondol jövő évi pilótái köztudottan rossz viszonyáról.
Az Alpine főnöke azt is elárulta, mit gondol jövő évi pilótái köztudottan rossz viszonyáról.
A bikások állítólag megússzák bírsággal, de az elismert szakértő szigorítana a szabályokon.
Mika Häkkinen szerint új, hatékonyabb biztonsági rendszerekre van szükség a Forma-1-ben.
A technikai igazgató úgy véli, hogy Hamiltonnak nem szegte kedvét a csapata pocsék teljesítménye.
A Red Bull csapatfőnöke sem teljesen elégedett azzal, amilyen körülmények között lett kétszeres világbajnok Verstappen.
A versenyzők életét kockáztatják azzal, hogy minden évben a tájfunszezonban rendezik meg a Japán Nagydíjat.
A Red Bull mellett az Aston Martin is megszegte az FIA előírásait, az egyesület azt is elárulta, hogy profitált-e ebből a csapat.
Seidl és Binotto szerint is felül kell vizsgálni a pontrendszer alkalmazását a hétvégén kialakult zűrzavar után.
A rekordot döntő pilóta az Alpine botrányos döntéseire reagált így. Csapattársa sem tudta, hogy vége a versenynek.
A Red Bull 2021-ben az Aston Martinnal együtt megsértette a szabályokat.
A nemzetközi sajtó egyöntetűen a címvédését bebiztosító holland pilótát méltatta a Japán Nagydíj után.
Ezt gondolja Russell, aki szerint emiatt nem tudott Hamilton előtt végezni.
Jos Verstappen nem volt ott Japánban, de így is hamar tudott beszélni a fiával.
Carlos Sainz nem érti, miért így rajtoltak el a szörnyű látási viszonyok között.
Összegyűjtöttük a közösségi médiában adott reakciókat.
A japánok megint traktort küldtek a pályára, így halt meg ugyanitt 2014-ben Jules Bianchi. Verstappen különös körülmények között lett világbajnok.
A csapatfőnök nem érti, az előző versenyen miért kellett órákig várni a riválisuk megbüntetésével.
Az FIA megnézi, hogyan lehet javítani az autómentési folyamatokon.
Így reagáltak az F1-es versenyzők a suzukai szervezők óriási hibájára. Pár éve egy hasonló eset Jules Bianchi tragédiáját okozta.
A 25 éves holland a teljes szezont uralva csodálatos versenyzéssel kétszeres világbajnokká vált. Portré.