Schumacher példaképe padlógázzal száguldott a végzete felé
Harminc éve érte halálos baleset Stefan Bellofot, aki az F1-ben Senna nagy riválisa lehetett volna, ha nem túl vakmerő.
Harminc éve érte halálos baleset Stefan Bellofot, aki az F1-ben Senna nagy riválisa lehetett volna, ha nem túl vakmerő.
Hát nem, és Ayrton Senna sem futott rajta jobb pole-kört, mint azt az építők jósolták. De milyen volt Forma-1-es pályát építeni a szocializmusban? A Hungaroring főtervezőjével, Papp Istvánnal beszélgettünk.
Jubileumi futamra készülnek a Hungaroringen, így telt az elmúlt 30 év.
Jules Bianchival a Forma-1 az egyik legígéretesebb tehetségét vesztette el, aki emberileg legalább annyira kiemelkedett a mezőnyből, mint versenyzőként, s akit előbb-utóbb szinte biztosan a Ferrarinál láttunk volna.
A 20 éves Beitske Visserrel beszélgettünk, aki már a Forma-1 előszobájáig jutott.
Legalábbis a mérnökök szerint. Sainz úgy véli, elboldogulnának.
Nem szeretik, de már a 80-as években is szükség volt rá.
A Red Bull egykori üdvöskéjével, António Félix da Costával beszélgettünk.
Csodálkozik, hogy miért nem választanak hazai pilótákat? Ivan Capelli vesszőfutásának jelentős szerepe van ebben.
A Williams első világbajnokával, Alan Jonesszal beszélgettünk száguldozó idiótákról, Gilles Villeneuve-ről, a Rushról, az elszalasztott ferraris lehetőségről és az első Magyar Nagydíjról.
A barátságos expilótával beszélgettünk, aki úgy véli, a kis csapatok senkit nem okolhatnak a küszködésükért. Interjú.
Budapesten járva meglepően beszédes kedvében volt. És tényleg mosolyog!
Megint Hamilton és Rosberg csatája lesz a vezérfonal, de a Williams megelőzheti, a Ferrari pedig utolérheti a Red Bullt. Mit várjunk a Forma-1 idei szezonjától?
Mario Andretti, a Forma-1 legendája 1940-ben született.
Alain Prostra nem csak a Senna-sztori főgonoszaként kellene emlékeznünk.
Komolyan gondolta, hogy fejlődni akar: még levegőt is másképp vesz, mint eddig. De számít ez egyáltalán?
Max Verstappen tulajdonképpen rutinosabb, mint a Jégember volt, mégis új jogosítványt vezetnek be miatta. Van-e értelme?
A héten elhunyt Jean-Pierre Beltoise a Forma-1 színes figurája volt.
Az előző Mr. Le Mans-t, aki nem akart a már halott Jochen Rindt rovására Forma-1-es világbajnok lenni, és aki megakadályozta Senna első győzelmét, Budapesten fedezte fel Ken Tyrrell.