Bajnokot hirdettek a német kézilabda-bajnokságban is
A magyar és a francia után már a harmadik európai topliga, ahol a befejezés mellett döntöttek.
A magyar és a francia után már a harmadik európai topliga, ahol a befejezés mellett döntöttek.
A klasszis kézilabdázó megtanult házat szigetelni az önkéntes karantén idején.
Tíz magyar kézilabdázó már biztosan lesz az EHF-kupa győztes keretében.
A legendás kézilabdázó mindent megtesz, hogy formában maradjon.
Játékosként 14 évet töltött a csapatnál, és 1668 gólt dobott. Visszavonulása óta pedig a klub utánpótlásában edzősködik.
A nemzetek rangsorában Magyarországot a hatodik helyre tette a szaklap.
Bartha Csaba szerint minél később rendezik meg a női Bajnokok Ligája döntőjét, annál jobban járnak a csapatok.
Tíz-húsz éven belül szeretnének ott lenni a legjobbak között.
Továbbra is mindenki várja az EHF-től a pontos információkat.
Mindkét játékos kétéves szerződést írt alá.
A játékos az első pozitív teszt után két negatívat produkált.
Egyhangú döntést hozott az elnökség.
Nem tudják elengedni a szezont, futnak a pénzük után. Ne fogadjunk arra, hogy december végén Final Four lesz Kölnben.
Az EHF érdekes dátumot talált a férfi kézilabdázók kölni négyes tornájának.
A széteső érdi csapatból is szerzett játékost a korábbi BL-győztes.
A válogatott kézilabdázó kiharcolná az olimpiai részvételt.
A tervek szerint piaci alapokon, fiatal játékosokra támaszkodva építi újjá a csapatot Szabó Edina.
Az európai szövetség eddigi tervei szerint júniusban már ismét pályára lépnének a csapatok.
A liga döntése alapján senki nem esett ki, viszont két csapat is feljutott.