Új helyzetben a Danyi-Elek páros, mit lép az MKSZ?
Az olimpia elhalasztása miatt könnyen lehet, hogy hamarosan főállású kapitánya lesz a válogatottnak.
Az olimpia elhalasztása miatt könnyen lehet, hogy hamarosan főállású kapitánya lesz a válogatottnak.
A győztes pályázó által készített trófeákat a 2020/21-es idénytől kezdve három szezonon keresztül adják majd át.
Több sportsztár is felvette a harcot a globális járvánnyal, újabb eseményeket töröltek vagy halasztottak.
Horváth Gabriella szerint semmi sem biztos ebben a rendkívüli helyzetben.
A járványhelyzet után is be kellene vezetni ezt a fajta edzést.
Az európai szövetség számításai szerint júniusban indulhat újra a szezon.
A következő idénytől visszatér kölcsönből a magyar bajnokhoz a tehetséges játékos.
Marad Győr a helyszíne a négycsapatos tornának.
A sportolók szívesen segítettek.
Kreatívnak bizonyulnak a BL-győztes és az EHF-kupa címvédő klub játékosai is.
A magyar csapatnál mindenki átesett a koronavírusteszten, szerencsére senki sem fertőződött meg.
Március elején kellett megműteni.
A zöld-fehérek beállósa így próbál formában maradni.
A sportélet szereplői is szeretnék visszakapni a normális életüket.
A kézilabdázók szomszédai valószínűleg nem annyira boldogok.
Gedeon Guardiola már legalább a harmadik RN Löwen-játékos, akit utolért a járvány.
Már a Szeged Európa-bajnok játékosa is beszállt a "vécépapíros" kihívásba.
Több mint 600 gólt lőtt a magyar csapatban, nyártól Lengyelországban folytatja.
Ambros Martín szeretné, ha a bajnokság problémamentesen érne véget náluk.
Teljes a bizonytalanság, senki sem tudja, mi lesz. A női kézilabda-válogatott tagjai otthonukban egyénileg készülnek.