Beperli a Magyar Kézilabda Szövetséget Kim Rasmussen
A női válogatott éléről a 2019-es vébébotrány után kirúgott dán edző több türelmet és támogatást várt volna el.
A női válogatott éléről a 2019-es vébébotrány után kirúgott dán edző több türelmet és támogatást várt volna el.
Egy másik elképzelés szerint egy meccses negyeddöntők alapján állna össze a négyes döntő mezőnye.
A szurkolók szavazatai alapján állt össze az együttes.
2012. augusztus 8. A nap, amikor végleg megszerettem a világ legjobb sportját. Ez pedig nem, nem a futball.
Előbbi hetedik, utóbbi viszont harmadik volt a bajnokság lezárásának pillanatában.
Volt olyan szponzor, aki azonnal elfordult csapattól.
A játékos és családja teljesen tünetmentes.
Ezt a tételt kivették a költségvetésből. A bérletes szurkolókat kompenzálni szeretnék.
Köstner Vilmos locsolóverse után az otthon maradásra szólítanak fel mindenkit Kovács Annáék.
2013. április 11-én olyat tett a Görbicz Anitával felálló magyar bajnokcsapat, amit addig sohasem.
A mennyet és a poklot is megjárta a Veszprém és a Szeged ebben az időszakban.
A klubok beleegyezése is kell a Danyi Gábor, Elek Gábor páros további szerepvállalásához.
A szervezet határozata alapján egyetlen versenykiírásban sem osztanak ki helyezéseket.
Nyíri Zoltán szerint ha kell, találnak majd kompromisszumot.
A Veszprém visszavonult kapusa azért a kézilabdától sem szakadna el teljesen.
A nehézségek ellenére marad a klub mellett a főszponzor is.
65 éves lett a magyar kézilabdasport halhatatlan játékosa, Kovács Péter.
A hírek szerint már új klubja is megvan a korábbi szegedi játékosnak.
A spotág szuperszombatján jutott ki a londoni játékokra Mocsai Lajos csapata.
Részt vett a barcelonai olimpián, ahol a hetedik helyen végzett a csapattal.