Veszprémből szeretne visszavonulni az Eb-ezüstérmes szerb kézilabdázó
A klasszis irányító szerint a magyar csapat is felérhet a csúcsra a BL-ben.
A klasszis irányító szerint a magyar csapat is felérhet a csúcsra a BL-ben.
Nerea Pena szerint június előtt biztosan nem folytatódik a kézilabdaszezon.
Nagy László szerint napokon belül döntés születhet a folytatásról.
Sokkal több empátiát várt volna el mindenkitől a klubot roppant nehéz helyzetbe hozó időszakban.
A nemzetközi szövetség kész elmozdítani a 2021-es tornát, ha a járvány miatt csúsznak az építkezések.
2023-ig maradhat a Tisza parti együttesnél a jobbszélső.
Talant Dujshebaev szerint az augusztus végére időzített Final 4 nem lenne tisztességes megoldás.
A jobbszélső már oda sem néz.
A Telekom Veszprém csapatkapitánya otthon is igyekszik formában tartani magát
A 43 éves kapus szerint, ha levágnák a fél lábát, ő akkor is két lábon próbálna futni.
A norvég játékos dolgát egy súlyos sérülés is nehezítette.
Újabb legendás kézilabdakapus jelentette be, hogy befejezi pályafutását
A fiatal kézilabdázó volt az első 2000-es születésű, aki gólt szerzett a BL-ben.
A magyar kézilabda klasszis adománya a Győri Segélyalaphoz kerül.
Sterbik Árpád szerződése a szezon végén lejár, csakhogy addig lehet, nem lesznek meccsek.
Soha nem látott sűrűségű évek jönnek 2021 és 2024 között.
A spanyol La Rioja kézilabdázóját nagyon megviseli a járványhelyzet.
Az eddigi utolsó olimpiai szereplése a magyar női kézilabda-válogatottnak egy felejthetetlen negyeddöntővel.
Az idő mindent megszépít, ezt a hihetetlen módon elvesztett olimpiai döntőt is. Ballai Attila írása.
Hiába az eltérő gazdálkodási forma, a koronavírus elérte a Barcelona és a CSM Bukarest együttesét is.