Az egyik legnagyobb tehetségként emlegeti a sajtó a holland világbajnokot.
Kiderült a kiesésének oka is.
Beszélt Oscar Piastrival és menedzserével is, akivel korábban még együtt versenyeztek a Forma-1-ben.
A 2016-os világbajnok azt mondta, még az F2 és az F3 csapatai is jobban intézik a bokszkiállásokat, mint a Ferrari.
A stratégiája nem tűnt logikusnak, aztán a bokszutcában is csődöt mondott a Haas.
Az amerikai versenyző Alpha Taurihoz szerződése azon múlik, eltekintenek-e az F1-es jogosítvány megszerzéséhez szükséges feltételektől.
Több fordulatot hozott a Holland Nagydíjba néhány fennakadás, ezek nélkül Russell szerint a Mercedes végzett volna az élen.
Sainzot veszélyes kiengedésért szankcionálták, de más miatt is veszélyben volt.
Főnöke megvédte pilótája kirohanását, utólag mindketten a pozitívumokat keresik.
Cunoda elmondta az ő szemszögéből az eseményeket.