Claire Williams tisztában van vele, hogy rengeteg kritikát kapott, de több pénzzel szerinte talpra tudtak volna állni.
Egy korábbi nyilatkozatára reflektált a McLaren versenyzője, amivel sokak szerint megsértette a hétszeres világbajnokot.
Nem sokon múlt, hogy Mick Schumacher ne a falban zárja a vörösök eheti tesztsorozatát.
Az Alpha Tauri technikai igazgatója szerint továbbra is az aerodinamika lesz a meghatározó.
Mindkét pilóta nyilatkozott a fioranói teszt után, amelyen a spanyol először vezetett F1-es Ferrarit.
A kétszeres világbajnok 39 évesen versenyez újra az F1-ben, ez nem tűnik problémának.
Egykori főnöke szerint tavaly Isztambulban mesteri versenyzéssel lett világbajnok.
A 2018-as autóval Leclerc, Sainz és az F2-es tehetségek is lehetőséget kaptak.
A Mercedes csapatfőnöke reméli, hogy a négyszeres világbajnok jól kezd az Aston Martinnál.
Két fontos szabálymódosítást is megerősített a Liberty Media a 2021-es szezon előtt.
Nem aggódik amiatt, hogy Leclerc-rel a Scuderia legfiatalabb versenyzőpárosát alkotják.
A csapatfőnök megegyezésre számít, de bizonytalanságra utalt a körülmények miatt.
Az MCL35M 2014 óta az első modell, amit a Mercedes motorja hajt.
James Allison sajnálja, hogy idén már nem használhatják az innovatív DAS-t sem.
Nemrég még azon dolgozott, hogy másodszor is önálló F1-es csapatot indítson.