De la Rosa: Verstappen minden idők legjobb versenyzője lehet
Az egykori F1-es pilóta szerint a holland világbajnok fényes jövő előtt áll.
Az egykori F1-es pilóta szerint a holland világbajnok fényes jövő előtt áll.
A finn Jégember a tavalyi abu-dzabi szezonzáró óta először ül a volán mögé téthelyzetben.
A brit pilóta afrikai nyaralása után úgy fogalmazott, hogy már nem ugyanaz az ember, mint előtte.
Lando Norris egy fotózáson döntötte el, hogy a közeljövőben raliautóba szeretne ülni.
A rivális istálló pilótája megvédte a maranellói alakulatot, amikor szóba kerültek a bakik.
A spanyol pilóta elárulta, nem csak a Forma-1-ben, illetve az autósportban szokott trükközni.
A pilóták ismét érdekes feladatot kaptak, ezúttal rendre két lehetőség közül kellett választaniuk.
Hat ember ellen emeltek vádat, közülük kettőt előzetes letartóztatásba helyeztek.
A címvédő és Stroll is könnyebb autókat szeretne, de Russell rámutatott egy fontos szempontra.
Mindezt unokabátyja, Ralf Schumacher vetette fel, de más jelek is utalnak erre a lehetőségre.
Jean Alesi kétli, hogy a Mercedes idén önerőből futamot nyerhet, de a fejlődést elismeri.
A brit pilótának a drámai szezonzárót és a Mercedes idei gyengélkedését is fel kellett dolgoznia.
Bottas egy kerékpárversenyen indult el barátnőjével együtt, mindketten remekül szerepeltek.
A 34 éves mexikói ugyan nem tervezi a visszavonulását, de úgy gondolja, hogy nem okozna neki különösebb nehézséget.
Felröppentek a hírek, miszerint Alonso már be sem fejezi a 2022-es idényt a csapatnál, a csapatfőnök most erre reagált.
A hollandnak nem tetszik, hogy a sportág a rajongók kedvéért az utcai aszfaltokat részesíti előnyben.
A fiatal brit versenyző őszintén beszélt arról, hogy miért érzi jobban magát a Mercedes csapatánál.
Meglepő aránytalanságok is vannak a listán: van olyan futamot sem nyert versenyző, aki többet keres, mint egy négyszeres világbajnok.
A Red Bull főstratégája civilben is hajlamos felkészülni minden eshetőségre.
Nelson Piquet ugyanannyi vb-címet nyert, mint Senna, mégis sokkal kevésbé népszerű hazájában.