A lovaggá ütött brit pilóta ma 36 esztendős, egyelőre nem biztosított a jövője az F1-ben.
A Cognizant a csapat átalakításában is részt vesz, elárulták, mikor mutatják meg az autót.
Zak Brown pokoli csatára számít a McLaren, az Aston Martin, az Alpine és a Ferrari között.
Egyre nehezebbnek ígérkezik a versenynaptár utolsó harmada, három tripla forduló is lehet.
Átszervezik az eddig Renault, idén már Alpine néven induló csapat vezetését.
Szerinte a 2013-ban leváltott technológia átmenetileg megoldaná a sportág problémáit.
Sajtóhírek szerint a Mercedes idei erőforrásának teljesítménye 25 lóerővel nagyobb a 2020-asnál.
A csapatok állítólag támogatják, hogy az európai futamok magyar idő szerint 14 órakor kezdődjenek.
Az eddig a függetlenségéről híres Williams szerint a lépés a csapat fejlődését szolgálja.
A csapatok Barcelona helyett Bahreinben, két héttel a rajt előtt készülhetnek fel az idényre.
A brit márka hegyiversenyeken született, majd az F1-ben és a sportautózásban is szerepelt.
Érdekes lehet a négyszeres világbajnok új autójának elnevezése is.
A csapatnak pontos terve van arra, hogy miként integrálja a leggyorsabban az ausztrált.
Pérez, Stroll és Hamilton után a McLaren versenyzője is megfertőződött.
Nem mindenkinek felhőtlen az öröme a kétszeres világbajnok visszatérése miatt.