Kuttor-Bragmayer Zsanett magyarázatot adott a váratlannak tűnő visszaesésére is.
A magyar triatlonista, Kuttor-Bragmayer Zsanett a 26. helyen végzett a szennyezett Szajnában kezdődő versenyen.
Halasztások után hivatalossá vált, mikor rendezik meg, de ami a bejelentés után jött, arra nem számítottak.
Magyar újságírók kérdezték.
Szerdán este az aranyéremért ugrik vízbe, a doppingbotrányba keveredett úszó lehet a legnagyobb riválisa.
A magyar sprinter a fő számában végleg bejelentkezett egy olimpiai éremre.
A kiesése után reagált arra is, hogy éremesélyesként számoltak vele az olimpián.
Az 1500 m gyors magyar Európa-bajnok úszója elmaradt az idei legjobbjától az előfutamában.
Remekül kezdett a magyar sprinter, aki az elmondása szerint nincsen a legjobban.
Túl van az első úszásán az olimpiai bajnok Párizsban.
Nem akárhogyan mutatkozott be a fő számában az olimpiai bajnok.
Több mint egy éven át tartó bizonytalanság után most minden kiderül. A magyar úszó ma nagy lépést tehet az olimpiai címvédése felé.
A párizsi olimpián 60-adszor, egyben talán utoljára csaptak össze egy fordulatos meccsen. Ott, ahol először is találkoztak, 18 évvel és 45 Grand Slam-trófeával ezelőtt.
Az ellenfele viselkedéséről és a csapatversenyről is beszélt a magyar vívó.
Mindkét vívó túl korán ünnepelt, majd a magyarnak rohannia kellett.