Több párharc is eldől a szezonzárón, de Vettel búcsúja ennél is fontosabb lesz. Futamelőzetes.
A címvédő fontos rekordot állíthat be a jó pár újonc részvételével zajló hétvégén.
Sajtótájékoztatót tartottak a gokart-vb-n fantasztikusan szereplő pilóták részvételével.
Nem ők tűnnek a monzai futam esélyesének, de Alonsóval együtt így is történelmet írhatnak.
Zandvoortban kiderül, hogy a Ferrari reménykedhet-e még önerőből szerzett futamgyőzelemben az idényben.
Nelson Piquet ugyanannyi vb-címet nyert, mint Senna, mégis sokkal kevésbé népszerű hazájában.
A Ferrari javíthat a múlt heti kudarc után, ám az eső ezúttal is felboríthatja a sorrendet.
Szinte minden adott egy izgalmas hétvégéhez egy olyan helyszínen, ahol nagyon könnyű előzni.
Bár a két autó versenytempója közel azonos, a hosszú célegyenes ismét a bikásoknak kedvezhet.
Pérez egyik kedvenc pályáján akár Verstappent és Leclerc-t is megelőzheti a tabellán.
Nem a ferraris az egyetlen, aki valahol folyton balszerencsés, de volt, aki végül tudott nyerni az adott országban.
Összegyűjtöttük a korábbi évtizedek eseteit.
Szinte minden csapat komoly fejlesztésekkel készül az első tesztelés helyszínén zajló hétvégére.
Jön a Ferrari és a Red Bull párharcának újabb összecsapása, amelybe az eső is beleszólhat.
Ilyen lemaradást még az F1 legsikeresebb csapatai sem tudtak behozni.